1975-ben születtem Budapesten. Óvodapedagógusként szereztem diplomát 1998-ban.
Majd természetgyógyász, kineziológus diplomával kezdtem segítő munkámat 1999-ben.
Ugyanebben az évben indultam el a Polinéz gyógyítások irányába,
tanultam Lomilomi-t Hawaiin, Ma-Uri masszázst Hemi és Katja Fox-tól Dániában,
Ho’oponopono kapcsolatgyógyítást Kumu Terenia Mocna-tól itthon és Hawaiin.
Felfedező utakat tettem a keleti testmunkákba és gyógyítási módokba,
tanultam Tantra, Thai és Yumeiho masszázst, vízi masszázst,
asztrológiát, Alternatív mozgás és masszázsterápiát.

Gyerekkorom óta szoros kapcsolatom van szellemi tanítóimmal.
Szellemi tanításokat, víziókat kaptam és kapok Hawaii gyógyítóktól és ősöktől. 
Ezen tanítások és vezettetések, életemben és gyógyításban szerzett tapasztalataim
inspiráltak 2010-ben, hogy létrehozzam a Ka huna iskolát, a Lokahi Lomilomi
és Ka huna Lomilomi képzést. Az én hivatásom, hogy inspiráljam az embereket,
hogy felfedezzék a testet és az érintést, mint GYÓGYszert,
kapcsolódjanak a bennük élő gyógyítóval és a Lelkükkel.
Szenvedélyesen figyelem, ahogy a tudatos jelenlétben való
érintésen keresztül belső szentélyükhöz kapcsolódó emberek
hogyan változtatnak életük irányán
és navigálnak nyitott szívükkel az élet óceánján. 

Szeretem, amikor az emberek felfedezik egyedülállóságukat,
megtalálják egyéni kifejezésmódjukat, saját zenéjüket, érintésüket, mozdulataikat,
hangjukat, és segítenek másoknak is a felfedezésben.
A SZERETET örök. Egy szóban, a csendben, a szemedben, az érintésemben.
A lomilomi az univerzális szeretet rezgését hordozza,
amely mindannyiunkat tudatosan vezet, ami gyógyulást hoz és átalakít.
Az élet ünnepléséről, a természet erőinek megtapasztalásáról szól
és annak megértéséről, hogy ideiglenesen tartózkodunk ezen a bolygón.
Számomra az érintés szent és közvetlen kapcsolat az istenivel,
amely arra tanít minket, hogy a testünkben létezhessünk,
hogy kapcsolatba léphessünk Föld anyával, és boldogságot kívánjunk
minden látható és szemmel nem látható számára.

Zoltán
Budapest

” Életemnek egy nehéz időszakában találkoztam a Lomi Lomi masszázzsal. Csak egy kis felfrissülésre vágytam, hogy valami jó is történjen velem, de annál sokkal többet kaptam. Egy új világ perspektívája nyílt meg előttem. Pontosabban annak a meglátása, hogy ezt a mi világunkat lehet teljesen másképp élni.

A Lomi Lomi kibékülés önmagaddal. Az intimitás megélése szexuális vágy és birtoklási vágy nélkül. Valóban a lélek simogatása a testen keresztül. Az érintés gyógyító, serkentő, helyre tevő erőként hat a Lomi Lomi során. Az önismeret egyik legjobb útja. Megmutatja, az igazi helyünket a világban, végtelen tisztaságot és békét ad.

Nem vagyok biztos benne, hogy mindezt megtapasztaltam volna már az első Lomi Lomi masszázs alkalmával, ha nem Ancsával hoz össze a jó sorsom. Nála minden együtt van. A gyógyítás képessége, amely soha sem virtuóz technika (bár az is), hanem odafigyelés, az érintés művészete, világos határok meghúzása, intimitás és tiszta szeretet. Ancsa Lomi Lomi masszázsa megtanít, hogy az univerzum szeret Téged, és segít, hacsak Te magad nem állsz a pozitív erők útjába.
Ebből a tudásból sok mindent meg is lehet tanulni, és Ancsa jó tanító.

A Lomi Lomi masszázs nem egy új technika, amellyel az ember bővítheti a masszázstudományát, hanem életszemlélet és életmód. Úgy is kell élni ahhoz, hogy az ember jó Lomit adjon másoknak. De hát így élni érdemes”

Becze Ágnes Siklós

„Egy megérzésnek, belső hívásnak köszönhetően hívtam fel Ancsát telefonon, hogy szívesen tanulnék tőle. Örömömre éppen indult is egy alaptanfolyam. Így 2022 szeptemberében egy életre szóló „kaland”, tanulás vette kezdetét az életemben.

Megtartó, szakrális térben tanulhattam meg az érintés művészetét, utazhattam egyre befelé önMAGamba. Oldódtak blokkjaim, hálával telt meg a szívem. Segített még erősebben és tisztábban kapcsolódnom a felsőbb tudatossághoz.

Jelenleg a Ka huna masszázs iskolában tanulok. Itt még több hawaii tudást, gyógyító sámán technikát ismerhetek meg. Tovább gyógyulok és még mélyebb szinteken kapcsolódhatok a bennem élő gyógyítóval.

Ancsa számomra egy hiteles és tiszta forrás. Tudásával, érzékenységével, szeretetével, táplál és felemel.
Köszönöm, hogy együtt „utazhatunk”.
Mahalo”

Gábor Budapest

„Több éves ismerettségünk alapján ajánlom Ancsát mindenkinek, aki találkozna a mauri masszázs, a lomi-lomi kezelés, a szeretetteli emberi érintés csodájával.
Akár egy bemutatón, akár több napos tanfolyamon, biztosan és biztonsággal kísér minden hozzá fordulót, aki szeretne nála tanulni, gyógyulni, tapasztalatot cserélni.
Mikor e téren változni, fejlődni akartam, akkor is segítséget kaptam tőle, átélve egy távoli, az óceániai kultúrába való mélyebb beavatás élményét, a test, a lélek és a szellem harmóniájához vezető közös utat. Mindezeket bensőséges, derűs, családias környezetben, szakrális energiák, a pilisi hegyek ölében.
🍁

Stark Otilia
Budapest

„Aloha, Ancsa tanfolyamára a “véletlen” vitt el. Akkor külföldön éltem és direkt erre az eseményre haza utaztam. Akkor még nem is sejtettem hogy tényleg haza.

Ancsa az igazi pacha mama, egy nagy családként tekint a tanítványaira és pont olyan gonddal és szeretettel viseltet irántuk.

A tanfolyamon nem csak magát a masszázs technikát lehet elsajátítani, mert ez nem egy technika. Sokkal inkább gyógyító ceremónia, amely a testet, a lelket és a szellemet egyaránt feltölti energiával. A lomilomi masszázs mögött rejlő életfilozófia ès a Ho’oponopono ősi hawaii gyógymód is a tanítás része. A Ho’oponopono azt jelenti:tökéletessé tenni valamit. Belülről tisztítani, gyógyulva gyógyítani. Érzelmi relaxációs szeretet terápia,a negatív gondolatok,érzelmek semlegesítésére. Ez a módszer arra tanít,hogy önmagad feltétel nélküli szeretetével és elfogadásával képes vagy egyre tökéletesebbé tenni azt a világot,amelyben létezel! És milyen fontos is a világ, amiben létezel.

Ancsa hallja a földanya hangját. Vezet abban is hogyan éljünk harmóniában a természettel. A mai pazarló világunkban nagy szükségünk van ilyen tanításokra. Úton vagyok egy jobb önmagamhoz és Ancsa segít ebben. Elvégeztem az alap tanfolyamot, aztán csatlakoztam az egy éves Ka huna iskolához. Komoly önismereti út, ahol rengeteget tapasztaltam magamról, a gyógyításról, az érintés hatalmáról, a korlátozó hitrendszerem lebontásáról, a közösség transzformáló energetikájáról. Megélve a mélységeket ès magasságokat.
Meleg szívvel ajánlom őt, ha szeretnél harmóniába kerülni önmagaddal és a külvilággal. Ha szeretnéd megélni az érintés varázsát, a szeretet energiáját, az aloha légkört.

Én más ember lettem mint előtte voltam. Mahalo”

Sylvia Rena Ziegler Halle, DE

„I fell in love with this massage when I first received one and I felt an immediate call to learn more about this word, that not only touches the body, but the mind and soul.

I started the basic workshop in spring 2017 and this one week with Ancsa and Arpi was an absolute turning point. Not only did we learn the basic techniques, but the philosophy behind it, all embedded in a safe space, within healing is possible and a change of perspective is received.

To this day I feel deeply connected to this time – it gives me strength, love, safety, bravery, gentleness and a strong sense of belonging. Which grew even stronger in the Kahuna family the year after. To dive deeper and deeper into the way of Lomi Lomi the Kahuna workshop was perfect. To stretch the weekends over a longer period of time is beneficial in a lot of ways. I appreciate this, cause it gives the stability to really embed the changes in the daily life. To have a journey of learning and healing that is consistent is one of the most crucial essences to me.

And I loved how Ancsa guided us through all the processes. I always felt save, seen, loved and held. She guides with power and softness at the same time, combined with an incredible sense of wonderful intuition, which inspires to listen and act to ones one inner voice. An empowerment to the inner healer.”

Ludwig Hagmaier Berlin

„I attended 3 courses with Ancsa and I was lucky enough to have received quiet a lot of touch from her.

I’m hesitating to call it massage or bodywork, because for me it was something else. I felt like Ancsa is connected to somehing above our physical world. I felt that what she does is magic in a way that something wanted to communicate itself to me. Something that was waiting for a long time to be heard, but was lacking the language to find its way to me. Ancsa’s touch was that language. A language of love and care that helped me to brake down some walls and to find some peace in my heart.

I will be forever grateful for having had those expiriences as well as for the knowledge I could gain in her workshops. Having attended those workshops tought me a lot about how to be present with another human being by being present with myself, by connecting with my breath and using it as a tool.

What I learned was less of a technique and more of a curious approach to another body, another soul. What I learned was to open my heart for the beauty of human beings in their vulerability. Mahalo”

Tamás Budapest

„Ancsa es a varázslatos lomi masszázsa nemcsak testileg de lelkileg is összerak, megújít es élettel tölt fel. Éveken keresztül jártam rendszeresen Ancsához lomira, hogy a csoda folyamatosan az életem része legyen es mindenkinek csak ajánlani tudom hogy próbálja ki, tanulja meg. Ancsánál hitelesebb és elhivatottabb tanítót nem fog találni.”

Fehér Anikó
Székes-fehérvár

„Fehér Anikónak hívnak, frissen végzett Lomi-Lomi masszőr oklevél tulajdonos, és egy új Lomi-család része vagyok. 🙂
December elején – gondoltam én – jelentkezem “masszázst” tanulni. Amit kaptam, az teljesen más lett, mély és transzformatív.

Nekem gyógyító és emelő felismeréseket hozott a tanfolyam.
Az önismeret mélyebb rétegei nyíltak meg.
A sérült gyermeki részeim gyógyultak újra és újra.
A tanfolyam alatt teljesen megváltozott az életem ..!

A “Lomi” : masszázs, szeretet, művészet, tudomány, gyógyulás és fejlődés. Lehetőség, magadtól magadhoz! Magától máshoz…! Elsajátítottam az masszázs- energia kölcsönös alapjait.
Amikor masszírozok olyan, mintha a test hangszerén játszanék.
🙂
Kapcsolódni egy biztonságos térben több emberrel , ahol szinte női körben gyógyítottuk magunkon keresztül egymást.
Én biztatlak, ha kész vagy gyere! Ha megengeded, Életed egyik legjobb döntését segítek ezzel meghozni neked!
🤗

Hálás vagyok, Alohaban vagyok!
Mahalo!
🙏🏻✨🤍

Tamás Eszter Tatabánya

„Anikó által ismertem meg és fedeztem fel az érintés művészetét. Maga az érintés és masszázs számomra annyira idegen volt, de mondhatom azt is hogy egyáltalán nem tudtam elviselni mások érintését. Már magától a masszázs szótól is kirázott a hideg…

Az egy hetes intenzív képzésre mindenféle ismeret nélkül mentem el, így az első napokban az alap mozdulatokat kellett elsajátítanom, hét nap után pedig az egész masszázs lényegét, szellemiségét megismerve távoztam a tanfolyamról.


A mai napig foglalkozom Lomi-Lomi masszázs kezeléssel, mert ez több mint egy masszázs- ez beavatás, felszentelés, lélek gyógyítás, testi-lelki terápia…
Szeretet: önmagam elfogadása, szeretete, erre tanít mindenkit, azt is aki adja és azt is aki kapja a masszázst.”

Bányai Mariann Budakalász

„Nagyon szuper volt a tanfolyam. Rengeteget tanultam és sok felismerést kaptam. A tanfolyam után azt éreztem, hogy közelebb kerültem magamhoz és a nőiességemhez. És mivel sok minden változott Bennem, így ezáltal a tanfolyam után rengeteget változott a környezetemben is. Sok csoda történt 🙂

Szeretettel ajánlom Ancsát :)”

+36 30 498 0519
ancsa@lokahilomilomi.hu

Üzenetküldés / Jelentkezés
A gyorsabb kommunikáció érdekében kérlek add meg a telefonszámodat